
Érd is képviseltette magát a madárbarát települések találkozóján
Pilisborosjenőn, a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napján tartotta közgyűlését a Madárbarát Települések Szövetsége. A rendezvényen Érd városát Harmat Ákos …
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is meghirdeti a „Virágzó érdi porta” pályázatot, melynek célja, hogy elismerésben részesítse azokat a lakókat és közösségeket, akik aktívan hozzájárulnak Érd zöld arculatának formálásához, környezetük gondozásához és az élhető városi tér kialakításához.
A felhívásra az alábbi pályázók jelentkezhetnek:
Nem jogosult pályázni:
A pályázaton öt különböző kategóriában lehet indulni:
Minden kategóriában feltétel:
A pályaműveknek élő, zöld jellegű megjelenést kell képviselniük, az épített és művi elemek jelenléte csak mértékkel megengedett.
A kategóriák első három helyezettje részesül elismerésben. A nyertesek egy „Virágzó érdi porta” feliratú, 20×30 cm-es, a város címerével ellátott, falra szerelhető táblát, valamint egy A4-es emléklapot kapnak.
A táblát az ingatlan jól látható, közterület felé néző részére kell elhelyezni. Lakóközösségek esetében a gondozott területen kerül elhelyezésre. Sérülés vagy megsemmisülés esetén a pótlásról az önkormányzat gondoskodik.
A pályázat kizárólag az előírt pályázati adatlap kitöltésével és a kötelező mellékletek csatolásával nyújtható be. Hiányos pályázat nem fogadható el, utólagos hiánypótlásra nincs lehetőség.
Beadási lehetőségek:
A borítékra írják rá: „Virágzó érdi porta” pályázat
Beadási határidő:
2025. július 30.
(A postán feladott pályázatoknál a feladás dátuma számít.)
A dokumentáció letölthető az erd.hu honlapról, illetve személyesen is beszerezhető az ügyfélszolgálaton.
A pályázatokat az önkormányzat környezetvédelmi és településtisztasági bizottsága értékeli, legkésőbb a benyújtási határidőt követő 45 napon belül.
Az értékelés fő szempontjai:
A díjazottak nevét – az adatvédelmi előírások betartásával – az önkormányzat hivatalos honlapján és az Érdi Újságban is közzéteszik.
Az elismerés visszavonható, ha a pályázó valótlan adatot közöl, vagy a nyertes ingatlan és környezete időközben rendezetlenné, elhanyagolttá válik. A visszavonást követően a díjat (pl. a táblát) 15 napon belül vissza kell szolgáltatni.
Aki az elismerés visszavonása miatt érdemtelenné válik, a következő évben nem nyújthat be új pályázatot.